Közösségi találkozó Csantavéren | Mindannyian Ugrás a tartalomra
Közösségi találkozó Csantavéren

Közösségi találkozó Csantavéren

2,5 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyújtott az elmúlt három évben a csantavéri pályázóknak Magyarország Kormánya a Prosperitati Alapítványon keresztül - hangzott el pénteken Csantavéren.

A közösségi találkozón, amely a Gazdaságfejlesztés mint a nemzeti megmaradás európai lehetősége címet viselte, az EP-választások fontosságára hívták fel a lakosok figyelmét.

A csantavéri Kőműves Ferenc a testvérével együtt már többször pályázott a Prosperitati Alapítványnál. Többek között mezőgépekre, öntözőberendezésre és egy kút kiépítésére is. Jelenleg a marhaistállót építik, szintén pályázati pénzből. Kőműves Ferenc, állattenyésztő, Csantavér: „Szeretném megköszönni a magyar kormánynak, hogy ezt a gazdasági fejlesztést, ezt a stratégiát elhozták ide a Vajdaságba. Szerintem ne az én szavazatomon múljon, hogy innen Vajdaságból Deli Andor bejusson az EP-be, illetve szeretném támogatni a Fidesz-KDNP-t.”

A vajdasági magyarság a kettős állampolgárság által ma már az európai uniós pályázatokat is igénybe tudja venni - mondta előadásában Péter István, a VMSZ Tanácsának tagja: „Elértük azt, hogy a vajdasági magyarok elmondhatják, hogy pozitív diszkriminációban élik a mindennapjaikat. Erről 20 évvel ezelőtt még csak álmodozhattunk.”

A csantavéri lakosság 98 százaléka mezőgazdasággal foglalkozik - mondta Földi Márta. A Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottsági tagja hozzátette, a támogatásoknak köszönhetően a termelők egyre korszerűbb gépekkel és technológiával dolgozhatnak: „Ebből több mint 300 millió dinár az, amit vissza nem térítendő támogatás formájában kaptak az itt lévők. Ebből főleg az egyéni mezőgazdasági termelők kaptak, de emellett 12 fiatal házaspár házvásárlásra pályázott sikeresen.”

Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője három fontos érvet hozott fel az európai parlamenti szavazáson való részvétel mellett: „Rengeteg típusú projektuma nyert támogatást a vajdasági magyarságnak az elmúlt 8-9 évben. Emellett a migránsválságban képviselt magyar kormány álláspont, hiszen ha ez nem lett volna, akkor elözönlöttek volna bennünket a migránsok, és állandósult volna az az állapot, ami 2015 nyarán néhány hónapon át tapasztalható volt a vidékünkön, harmadrészt pedig Deli Andor személyében saját magunkra is szavazhatunk.”

A közösségi találkozón jelen volt még Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere, a VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke.

Pannon RTV