Mit kínál a magyar nemzet | Mindannyian Ugrás a tartalomra
Mit kínál a magyar nemzet

Mit kínál a magyar nemzet

Ezzel a címmel tartottak lakossági fórumot a szabadkai Vasutas-település HK épületében. Az összejövetelen kiemelték, hogy sorsdöntő a május 26-ai EP-választás.

Mit kínál a magyar nemzet címmel tartottak lakossági fórumot szerda este a szabadkai Vasutas-település HK épületében, ahol Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár és Paskó Csaba, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja tartott előadást az egybegyűlteknek. Az est folyamán elhangzott, hogy Magyarország továbbra is az Európán belüli nemzetállamok megerősítésében érdekelt, amely elkötelezett, és ahol nem a brüsszeli bürokrácia irányít központilag, hanem minden tagállam a saját szuverén döntéseit hozhatja meg. Nyilas Mihály kiemelte, hogy mindenképpen sorsdöntő a május 26-i EP-választás, ezért minél többen vegyenek rajta részt a választópolgárok közül és támogassák a FIDESZ-KDNP listáját, amin a Vajdaságot képviselő Deli Andor is szerepel, így továbbra is lehet közvetlen képviselője térségünknek az európai döntéshozók között.

Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár (VMSZ): „Ez vonzó lehet, és ugyanúgy vonzónak kell lennie egész Európának, hiszen így marad meg Európa keresztény, így marad meg Európa azokkal az európai értékekkel, amelyek mentén Európa ki is alakult.”

Pannon RTV